Milan Kundera: Lassúság

“Titkos kapcsolat van a lassúság és az emlékezet, illetve a sebesség és a felejtés között. Idézzünk föl egy lehető leghétköznapibb helyzetet: megy az ember az utcán. Hirtelen vissza akar gondolni valamire, de cserbenhagyja az emlékezete. Ekkor ösztönösen lelassítja lépteit. Ha viszont valaki el akar felejteni valami nemrég történt, kínos esetet, akkor akaratlanul is meggyorsítja lépteit, mintha csak gyorsan el akarna távolodni attól, ami az időben túlságosan közel van hozzá.”

Milan Kundera: Lassúság

Kunderától megszokhattuk már, hogy elmélkedésiben az ember testi és szellemi kapcsolatainak ábrázolása kéz a kézben járnak. Ebben a kisregényben azt hiszem szeparálni szerette volna ezeket, legalábbis én úgy érzetem, hogy ugrándozik a két téma között, olykor az egyiket, olykor a másikat hanyagolva el. Ez kölcsönzött némi zavart a műnek, megszakítva ennek folytonosságát, ugyanakkor tényként kezelhető az a kijelentés, hogy Kundera szándékosan használta az írás eme módszerét: néhol ködbe burkolózva, megfoghatatlan gondolatokat leírva tölti meg páratlan iróniájával a művet.

De van ami most is változatlan. Kundera ismét rengeteg témát feszeget, ezzel sokrétűvé téve ezt az írást. Megjelenik benne a létösszegző filozófia, az emberi kapcsolatok, a szexualitás, pszichológia és a sorok mögött olvasva felfedezhetjük a könyvben megjelenő teológiai és politikai eszméket is találhatunk.

A középpontban egy szokatlan szerelmi háromszöget találunk: a cím becsapós, mert lehetetlen lelassulni a könyv mellett… Amikor Kundera a Lassúságot írta, valószínűleg teljesen más mondanivalót akart közvetíteni: ez egy gúnyírás, mely kiparodizálja a rendszerváltás előtti emberek lassúságát. Ellenben manapság olvasva szintén nagyon humoros, ugyanis könyve a túlságosan felgyorsult világ torz tükre is lehet.

Egy írás, amely az arany középúthoz vezet, (ha jól értjük).

“Az idő formába öntése nemcsak a szépség, hanem az emlékezés igényéről is tanúskodik. Mert ami formátlan, az megragadhatatlan, megjegyezhetetlen.”

Milan Kundera: Lassúság

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: