Az ovis füzettől a kisvállalkozásig – MargaréTaLány

Roppantmód tudom irigyelni azokat a művészeket, akik képesek szavak nélkül kifejezni magukat és már hosszú ideje érdekelt, milyen folyamatok is játszódhatnak le az ilyen páratlan tehetséggel megáldott emberekben. Azt hiszem, hogy Margarétalányt, vagyis Martos Julit már senkinek sem kell bemutatnom – ezúttal őt kérdezgettem a művészi útjáról, a különböző munkáiról, ráadásul a könyvillusztrációk témája is szóba került.

Melyik az első rajzolással kapcsolatos emléked, vagy az első rajzod, amit fel tudsz idézni?

Ovis koromban volt egy spirálos füzetem, és az volt a hobbim, hogy mindenféle magazinokból kivagdostam különböző képeket, amiket beleragasztgattam, meg persze rajzolgattam is mellé. Ezt nagyon élveztem, és képes voltam fél napokat eltölteni azzal, hogy a szobámban ültem és ezzel szöszmötöltem. Fun fact, hogy egyszer (szintén ovis koromban) betörtek a lakásunkba, amikor nem voltunk otthon – világosan emlékszem, hogy amikor ezt megtudtam, hirtelen határtalan rettegés fogott el, hogy mi van, ha a betörő pont az én rajzos füzetkémet vitte el… (Spoiler: nem vitte el, talált magának jobb dolgokat.) Egy konkrét rajz még most is élénken él az emlékezetemben, ami egy kis sellőlányt ábrázol, ő később folyamatosan visszatérő szereplő lett a füzetemben. Persze, mint minden kislány, én is szép lányokat akartam rajzolni, királylányokat, tündéreket, na meg Pindur Pandúrokat.

Akkor mondhatjuk, hogy már egészen korán belefogtál az illusztrációk készítésébe?

Igen, de ehhez hozzájárult az otthoni közeg is, mert anyukám is nagyon szeret alkotni – ő nem rajzos téren, hanem inkább különböző kézműves dolgokat készít. Valahogy én is ezt érzem, hogy nekem a rajzolás önmagában nem mindig elég, viszont abban, amit most csinálok (pl. füzetek, kitűzők, matricák készítése) ki tud teljesedni a kézműves énem is. Élvezem a sok kísérletezgetést, meg magát az élményt is, hogy egy konkrét tárgyat hozhatok létre.

Ha egy kicsit a jelenlegi tevékenységedre, illusztrációidra gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy eléggé határozott stílusod van. Biztos vagyok benne, hogy a stílusod folyamatosan formálódott és változott az idő múlásával. Melyek voltak a művészi utad során a legmeghatározóbb korszakok?

Ezt kicsit nehéz összefoglalni, mert egészen általános iskoláig vissza tudok emlékezni, hogy mikor mivel rajzoltam, vagy mit preferáltam leginkább. Mostanában szedtem elő a régebbi műveimet, és én magam is elcsodálkoztam, hogy mennyi minden előkerült, és hányfajta stílusban alkottam.

Ha leegyszerűsítve próbálnám összefoglalni, akkor is vissza kell mennem egészen az általános iskoláig. Már akkor eléggé erősen elindult nálam egy tendencia, hogy nekem az érzéseimről kell rajzolnom. Az egész kamaszkorom globálisan eléggé negatív volt, sok kusza élménnyel, amiket akkor még nem tudtam kezelni és feldolgozni, úgyhogy a rajzolás már akkor is egy önkifejezési forma volt. Meg persze menekülés is. Ekkor inkább a festés volt rám jellemző, először nem túl profi eszközökkel (értsd: sulis vízfestékkel, nyomtatópapíron)… Így igazán nagy előrelépésként könyveltem el, amikor később akvarellceruzákat kaptam, és az azzal való rajzolást elképesztően élveztem.

Ide tartoztak az első szárnypróbálgatások, amikor kerestem a saját stílusom. Ezután viszont rákaptam a grafittal készített portrérajzokra – ez először nagyon izgalmas és újszerű volt számomra, de mivel ez a korszak több évet is felölelt, egy idő után kezdett üressé és repetitívvé válni. Visszagondolva úgy érzem, hogy később már csak azért ragaszkodtam görcsösen ezekhez a rajzokhoz, mert féltem más stílust kipróbálni. Természetesen ennek is volt egy meditatív funkciója, de már nem az érzések kifejezésére összpontosítottam, inkább a maximalizmus hajtott.

Amikor elkezdtem az egyetemet, egy olyan időszak is volt, amikor egyáltalán nem rajzoltam (körülbelül fél évig), de utána megtört a jég, és következtek a tényleges kísérletezések és próbálkozások. Első lépésként vettem egy ecsetfilc készletet, ami több éven át a társammá vált, egyszerűen imádtam őket. Ekkor főleg papíron alkottam, digitálisan még nem igazán. Visszanézve úgy látom, hogy még ekkor is rengeteg elvárásom volt magammal szemben, és ragaszkodtam a jól bevált formulákhoz, már ami a rajztémákat illeti: a szép lányokhoz, az „esztétikus” dolgokhoz. Éppen ezért nehezen tudtam kilépni ebből a korszakomból is.

A fordulópont az volt, amikor elkezdtem egy rajzos naplót vezetni. Ebben sokatmondó apróságokat, kis történéseket rajzoltam le attól kezdve, hogy milyen kaját ettem, egészen konkrét helyzetekig vagy eseményekig. A legfontosabb ebben az volt,

hogy nem azért csináltam, hogy majd valakinek megmutassam, vagy elnyerjem vele mások tetszését.

Így egy óriási teher került le a vállamról, és sikerült jobban megtalálnom önmagamat az alkotásban, anélkül, hogy felesleges feszültséget helyeznék erre az egészre.

Mindeközben pedig 2-3 évvel ezelőtt vettem magamnak egy használt iPad-et, és emiatt az elmúlt években egyre inkább átszoktam a digitális rajzolásra. Most úgy érzem, hogy szépen lassan sok minden összeállt ezen a téren, és egyszerűen imádom!

Milyen szavakkal tudnád jellemezni a jelenlegi stílusod?

Legyen mondjuk az, hogy színes – ez azért fontos, mert régen sokszor csak fekete-fehérben rajzoltam, és jó érzéssel tölt el, hogy egyre bátrabban használom a színeket. Továbbá talán játékos, meg őszinte és szabad, mert most először érzem azt, hogy nem raktam bele magam egy kis dobozba a rajzaimmal szembeni elvárásaimmal. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lennének ilyen téren bevett szokásaim vagy visszatérő elemek – inkább úgy értem, hogy most már bármilyen új ötletem van, az helyet kaphat a fejemben, és nem ijedek meg attól, hogy megvalósítsam. Régen az inspirációt sokszor már csírájában elfojtottam odabent, annyira ragaszkodtam a megszokott dolgokhoz, ez hál’ Istennek nagyon sokat változott.

Ilyen visszatérő elem, ami újra és újra megjelenik nálad, az a pszichológia, ami az eredeti végzettséged. Inkább extrovertáltnak vagy introvertáltnak mondanád magad?

Erre azt mondanám, hogy most éppen olyan 70-80%-os introvertált vagyok… De ezekre nem kategóriaként gondolok, inkább úgy, mint egy spektrumra. A spektrumon való elhelyezkedésem pedig az életem során sokszor változott is (mindkét irányban) attól függően, hogy mikor mire volt igényem: mennyi kötődésre vagy impulzusra. Legtöbbször azért az a jellemző, hogy szívesen elrajzolgatok a saját kis zugomba húzódva.

Mennyiben segít téged a művészet abban, hogy szavak nélkül fejezd ki magad?

Ezzel kapcsolatban néha kissé csalónak érzem magam, hiszen a rajzaimban szavakat is használok… de mindeközben zseniálisnak is tartom azt, hogy a szöveg és rajz milyen jól megférnek egymás mellett. Ez nekem egy nagy felismerés volt, hogy nem muszáj csak a rajzra hagyatkoznom, és ez nagyban megkönnyíti az önkifejezést. A vizuális inger könnyen megfogja az embereket, a szöveges információ pedig segít elmélyíteni a figyelmet.

El tudnád képzelni azt, hogy rajz nélkül működjön csak a szöveg?

Olyan formában, hogy azt másokkal is megosszam, úgy nem, viszont régen volt egy többéves blogolós korszakom, és akkor az volt a középpontban. Most határozottan a képi világot érzem erősebbnek és közelebbinek. Közben pedig nagyon jó érzés néha szavakat is használni.

Már említettük, hogy te tulajdonképpen pszichológiát tanultál. Ez befolyásolja a művészeted? Kölcsönöz neki egyfajta tudatosságot?

Sok időt telt el úgy, hogy a pszichológia az életem szerves része volt, ezért ezt nem tudom leválasztani a művészi énemtől. Ez egy kicsit mindig befolyásolja azt, hogy milyen témákat dolgozok fel rajzosan – de nem csak azt, hanem az egész életemet, mert úgy érzem, sokat hozzátett a gondolkodásomhoz és a személyiségemhez.

És az esetleg befolyásol, hogy ez időközben a munkáddá vált? Gondolom, ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai… Nem érzed azt, hogy feladattá vált az alkotás?

Az az érdekes, hogy nem, ami egy nagyon pozitív meglepetés volt, mivel sokáig féltem attól, hogy ki fogok égni benne, ha munkává válik. Ezért is halogattam azt, hogy az illusztrálással mint hivatással, mint megélhetési lehetősséggel foglalkozzak. Végül egy ponton úgy döntöttem, hogy nekem teljesen elég az, hogyha a rajzolás „csak” egy hobbi marad, egy meditatív tevékenység, és mint munka, el is engedtem ezt az egészet. Majd pont azután, hogy ezt fejben elengedtem, kezdtem valahogyan végül rátalálni a mostani utamra. Mióta egyre inkább felszabadultam ilyen téren, és a mostani instagram profilomra is elkezdtem feltölteni a rajzaimat, folyamatosan jönnek az új ötletek. Úgy érzem, hogy – bár vannak hullámvölgyek – most legtöbbször kényszerességtől mentesen, a saját örömömre alkotok, aminél el sem tudok képzelni jobb dolgot.

Ugyebár, nem ez az első profilod. Ezek szerint az előzőt jellemezte egyfajta kényszeresség?

Egyrészt igen, de azt nem mondanám azt sem, hogy a rajzolás folyamatát ott ne élveztem volna. Talán azokban a művekben kevésbé voltam jelen én magam. Visszanézve a régi oldalam, egyből ki tudom választani azt a pár rajzot, amire ránézve most is érzek valamit, és tudom, hogy az tényleg belülről jött. Bár 5 évig csináltam, nagyon örülök, hogy végül el tudtam engedni azt az oldalt, és egyben azt a mindsetet, ami akkor jellemzett. Egyrészt nagyon maximalista volt a hozzáállásom, másrészt főként azért rajzoltam, hogy mások tetszését nyerjem el vele, aminek persze folyamatos frusztráltság lett az eredménye.

A webshopra visszatérve, ha az információim nem csalnak, nem ez az első alkalom, hogy a rajzolás a munkáddá vált, hiszen két könyvet is illusztráltál már. Mesélnél kicsit ezekről?

Ezek a munkák már eléggé régen voltak (2012-ben illetve 2016-ban), viszont ha lesz még ilyesmire időm és lehetőségem a jövőben, akkor örömmel fogok majd hozzá.

Az első könyvet még gimis koromban illusztráltam, ez a Szent Johanna Gimi Kalauz kötete volt. Itt a regény karaktereit elevenítettem meg rajzos formában. Visszatekintve elég ambivalens érzéseim vannak ezzel az egésszel kapcsolatban – úgy érzem, hogy nem álltam rá készen, és nem voltak meg sem a megfelelő tárgyi eszközeim, sem a megfelelő tudásom ahhoz, hogy úgy tudjam kivitelezni, amire évekkel később is büszke lehetek. Persze valamilyen szinten mind így vagyunk a régebbi projektekkel, és a mostani tudásunk fényében sokkal kritikusabban állunk hozzájuk. De erre sajnos tényleg nem én voltam a legmegfelelőbb ember, és akkor is voltak bennem kétségek ezzel kapcsolatban – ettől függetlenül hatalmas dolognak éreztem, és hálás voltam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.

A második könyv, amit illusztráltam, Dr. med. Elisabeth Raith-Paula Élő adás a testemből c. felvilágosító könyvének a második kiadása. Az első kiadás illusztrációinak stílusa nem volt a legszebb – az eredeti képeket alapul véve rajzoltam újra az anatómiai ábrákat és hasonlókat. Ezekkel még most is nagyon meg vagyok elégedve, szép kis pasztell nemi szerveket rajzoltam hónapokon keresztül, egy élmény volt.

Amikor könyvet illusztrálsz, vagy egy megrendelésre készíted a rajzaid, akkor nincs benned egyfajta feszültség, hogy más elképzeléseit kell papírra vinned? Nem érzed, hogy korlátozva lenne az alkotói szabadságod?

Ez nagyon eltérő lehet a konkrét megrendelők esetében. Van, amikor nagyon konkrét elképzeléssel keres meg valaki, mert már megálmodta a fejében az illusztrációt, és olyan is van, hogy a „kitalálás” részét rám hagyja valaki, mondván, hogy nagyon szereti azt, amit csinálok, és bízik a munkámban. Legtöbbször persze van egy arany középút, és ilyenkor olyan rajzok születnek, amiben kicsit a megrendelő is, kicsit én is benne vagyok, az ilyen folyamatok is nagyon inspirálóak tudnak lenni. Mostanában viszont összességében az jellemző, hogy kevesebb egyéni megrendelést tudok elvállalni, és az időmet-energiámat inkább a saját projektjeimre próbálom összpontosítani.

Lassan a beszélgetésünk végére érve kérlek, áruld el nekem, hogy van-e esetleg kedvenc, vagy nagyon meghatározó könyved, amelyet ha a helyemben lennél, akkor örömmel ajánlanál?

Ha már ennyiszer szóba került a pszichológia, akkor legyen egy ilyen tematikájú könyv – de akármennyire is szeretnék, nem tudok egyet kiválasztani, úgyhogy legyen inkább egy író. Feldmár András műveit nagyon szeretem, mindenkinek jó szívvel ajánlom az előadásaiból készült könyvsorozat bármelyik részét. Nagyon gondolatébresztő művek és érdekes felépítésük van: rendelkeznek egy jól összerakott struktúrával, ugyanakkor mégis kissé csapongóak, inkább egy hömpölygő gondolatfolyamba kerül az olvasó, mint egy lineáris leírásba. Ezeket a könyveket időről időre előveszem, hogy újraolvassam, továbbgondoljam őket, és mindig változik, hogy éppen melyik részlet fog meg, mit tudok kivenni belőle.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: