Iványi Benjámin (szerk.): Vírusversek

“Csönd ül szívemen és lomha sötét takar,

halkan koccan a fagy, pattog az erdei

út mentén a folyó, tükre sajogva megáll

          s döfködi partját.”

Radnót Miklós: Mint a halál

Számomra a versek mindig egy óriási mentsvárat jelentettek és ez az állítás az utóbbi időszakra nézve kiváltképp igaznak bizonyult… A járványhelyzet ideje alatt a szokásosnál jóval több, szinte kétszer annyi verset olvastam, mint annak előtte – és ez nem véletlen.

A versekben az a legcsodálatosabb, hogy nem feljavítani szeretné az ember lelkiállapotát, hanem tökéletesen rájátszik az olvasó érzéseire. Így nincs olyan élethelyzet, melyet ne lehetne egy-egy költészeti alkotással leírni, átvészelni.

A versek iránti elköteleződöttségemnek köszönhetően nagyon tudtam örülni annak a hírnek, hogy magyar irodalmunk nagyjainak kiemelkedő írásait egy antológiába gyűjtik össze, melynek címe Vírusverek lesz. Eképp az Iványi Benjámin által válogatott kötetbe, olyan művek kerültek, melyek a magányra, az elszigetelődöttségre, a betegségre vagy a melankóliára reflektálnak – melyeket (részben-egészben) azt hiszem mindannyian átéltünk az utóbbi időszakban. Hogy egy konkrét verset is említsek:

József Attila: Beteg vagyok…

Beteg vagyok, 3 napja nem láttam senkit, a szomszédasszony
tejes köcsögöt állított asztalomra,
Nem halhatok meg, nem szabad, mig meg nem találtam a tisztaságot,
Nem tudom még, milyen lehet, szeretném, ha sok haja volna,
én a hajat kedveltem mindig,
Beletúrnék az ujjaimmal, de csak vigyázva,
Belevesznék egészen végül s jószagától nyujtózkodva ott elaludnék.

Igen kicsim, egyszer még mi is örülni fogunk.

Mert leheletem segít a felhőn s a kis öreg hosszan bámul
az eltünő csapat után,
Óvatosan indul meg aztán, pipája is kialszik közben.
Hűvösödik,
Az uccára dobott cselédlány fiacskája holttestét költögeti.

A kötet hangulata szürke és borongós, ha felvidulni vágysz, akkor valószínűleg nem ez lesz a te köteted, viszont ha társat keresel ezekben a nehéz időkben, akkor a Vírusversek tökéletes támasznak bizonyulhat.

A sorokat olvasva folyamatosan a saját érzelmeim tükröződtek vissza és leírhatatlanul meghatározó pillanat volt az a rádöbbenés, hogy a jelenlegi érzésvilágom századok vizei sodorták felém, melyeken már ezrek hajója bontott vitorlát.

Kétség kívül igényes válogatás ez a könyv, nem csupán a versek szempontjából, hanem az illusztrációkat tekintve is erre a megállapításra juthatunk, hiszen a verse mellett fel-feltűnhetnek költőink portréi. De nem ám a komor fekete-fehér portré néz vissza ránk mogorván – a kötet különlegessége, hogy a régi képeket a technika segítségével kiszínezték, így Kosztolányi és Ady úgy tekintenek vissza ránk, mintha nem is a XX. századból léptek volna ki.

Őszinte szívvel ajánlom tehát a Vírusverseket, melyet receptre lehetne írni a koronavírus azon mutációjára, mely a mentális egészségünket támadja meg.

“Magam vagyok, rám hull a végtelenség,

a fák, a lombok ezre eltemet.

Olykor fölém cikáznak még a fecskék,

nem láthat itten senki engemet.”

Kosztolányi Dezső: Egyedül

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: