Budai Lotti: Akik poggyász nélkül utaznak

“Mindenkinek vannak poggyászai (…). Elhajíthatod őket, ha akarod. De addig nem fogsz megszabadulni tőlük, amíg beléjük nem nézel. Amíg le nem ásol a csomagjaid legaljára.”

Budai Lotti: Akik poggyász nélkül utaznak

Budai Lotti legújabb regénye a Tök-életlen életek című sorozat első része, mely a szerző legújabb megjelent regénye. Azontúl, hogy rendkívül megkapó címmel és impozáns borítóval rendelkezik ez a kötet, az írói stílus és a történet gördülékeny mivolta hamar magával rántja az olvasót.

Főszerepben egy fiatal nő, Laura, aki életének egy új szakaszába próbál belépni, melyet a vőlegényével, Ákossal való házasság jelent a számára. Mint az rögtön az elején kiderül, Laura küszködik ebben a kapcsolatban, és harcol a boldogság érdekében, miközben saját magát is képes feláldozni eljövendő házasságának oltárán. Mindeközben kispolgári családja összes sztereotípiájának a fojtogatásában él, ahol a pedáns nagymama, az üzletember apa és az ügyvéd báty elvárja, hogy a kishúg is normalizálódjon és épüljön be a monoton hétköznapokba és nyomja el művészi énjét.

De vajon miért lehet, hogy Laura készségesen belesimul az elvárásokba, miközben már fizikai tüneteit produkálja a boldogtalanságnak?

Erre a kérdésre egy régi ismerős, Bence felbukkanása adja meg a választ, aki Magyarországra való visszatérésével együtt, számos múltbéli sebet felszakít Laura szívén, ugyanakkor a lehetőség ott lebeg a levegőben, hogy talán a várva várt gyógyulást is elhozza…

Tele titokkal és ármánnyal ez a könyv, ugyanakkor annyit tanít! Könnyed olvasmányra számítottam, mégis a legkomolyabb témák vannak a regénybe sűrítve: evészavartól megkezdve, a megfelelési kényszeren át, egészen a gyászig! Ami számomra kétségkívül legfontosabb volt a kötetet illetően, az az önmagunk felé vezető út. Fontos, hogy ezt nem korlátozhatjuk le, nem köthetjük csupán egy életkorhoz, mivel ez egy végeláthatatlan folyamat, amelybe nem csak nekünk van beleszólásunk, hanem gyakran a körülmények áldozatai leszünk. Viszont az rajtunk múlik, hogy saját személyiségünk alakulásába mennyire engedünk betekintést mások számára és az is a mi tisztünk, hogy megállapítsuk, ki az aki építeni tud minket és ki van csupán romboló szándékkal az életterünkben.

Hogy ne csupán a morális háttérről beszéljek, a cselekmény kulturális határokat is áthág, ugyanis szintén az önmagunk és a válaszok keresése lesz az ok, ami a főhősnőt arra készteti, hogy áldozatot hozzon és hagyjon hátra néhány cipelt terhet.

A sorozat folytatása ősszel fog megjelenni, Ahová a holdam is velem jön címmel…

“Azt hittem, az élet, az emberi élet, a világ szabályokra épül. Szabályokra, amelyeket azért követ mindenki, mert helyesek. És egyszer csak felsejlett egy másik lehetőség: mi van, ha ezek a szabályok csak attól helyesek, mert mindenki követi őket? De akkor… ki találta ki őket? És ami még fontosabb: ezek a szabályok úgy egyébként boldoggá tették valaha is az embereket? Az érdekükben valóak?”

Budai Lotti: Akik poggyász nélkül utaznak

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: