Anyám tyúkja (2.), avagy a magyar irodalom kötelező versei

Ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy a versek borzasztóan kockázatosak. Soha nem tudod, kinél hogyan csapódnak le. Nem sejtheted, hogy mikor, hol, kiből, milyen körülmények között mit vált ki egy metaforikus szószerkezet, egy versszak vagy akár egy verssor, egy szókép.

Le kell írnom azt a borzasztóan klisés mondatot is, hogy ahány olvasat annyi értelmezés. Vitathatatlanul igaz. Éppen ezért nagyon bátor dolog volt Mácsai Páltól, amikor Várady Szabolcs válogatásában színpadra állította a magyar irodalom legfontosabb verseit.

Mielőtt a dolgok közepébe csapnék, muszáj elmondanom, hogy mekkora meglepetés ért, amikor beléptem a színházba. Amikor nyújtottam a jegyem, hogy leolvassák a rajta lévő QR-kódot, nem is figyeltem, hogy kinek adtam oda, csak amikor felnéztem láttam, hogy Für Anikó kezelte le a színházjegyeket. Hasonlóképp a ruhatárnál is színészek vették el a kabátom.

Nyilván nem ez a színészek feladata, úgy sejtem, hogy ez nem is egy bevett szokás az Örkényben (a legtöbb darab díszes jelmeze, nem is engedné meg, hogy az előadók a közönséggel vegyüljenek), mégis elképesztően felemelő érzés volt ez a közvetlenség.

A színdarabban előadott versek listáját is így kaptam kézhez, így már a függöny felgördülése előtt pontosan tudtam, hogy milyen versek fognak elhangzani, kinek az előadásában. Hogy spoiler jellegű-e ez a lista? Számomra egyáltalán nem volt az, de ha valaki a meglepetés örömével akarja szemlélni a darabot, az kerülje ki ezt a verslistát.

Egy igazi érzelmi hullámvasút volt a színdarab, a váltakozó versek és az eltérő előadásmódok miatt: hol összeszorult a torkom, hol jóízű nevetésbe bocsátkoztam, vagy épp szerelmetesen pillogtam, esetleg elkapott a filozofálás végtelenül kavargó örvénye.

Azt hittem képtelenség ennyi érzést belesűríteni három órába, de mindig meg kell lepődnöm azon, hogy a színpadon bármi lehetséges. Csodálatos új verseket ismertem meg, egytől-egyig zseniális színészi előadásban vagy dalba foglalva. Volt olyan, hogy teljesen új értelmet nyert számomra egy vers. Tagadhatatlan, hogy éppen ebből az okból kifolyólag volt olyan előadás is, ami annyira nem fogott meg, de olyan is akadt, ami egy sokak által kedvelt klasszikus vers és sokan rajonganak érte, ám engem mégsem egészen nyert meg…

A megzenésített versek különösen gyönyörűek voltak, a színészek kórusa tökéletes összhangban adták elő őket. Weöres Sándor versei különösen nagy hatással voltak rám, az ő költészete maga a varázslat és a színpadon ez csak fokozódott.

Az előadásban olyan kiváló színművészek szerepelnek, mint Mácsai Pál, Für Anikó, Dóra Béla, Pogány Judit és Takács Nóra Diána és olyan páratlan alkotóktól inspirálódtak, mint József Attila, Babits Mihály, Petri György, Nadányi Zoltán és Pilinszky János.

A fényképek forrása és fotósa: orkenyszinhaz.hu – Horváth Judit

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: